Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mitismondjak...2 WhatcouldIsay…2 Checosadirei ...2

 

Mióta ide járok- már öt éve-, Draco mindig is törődött velem, annak ellenére, hogy az a … Pansy állandóan a nyakán lógott, és engem legszívesebben kinyírt volna. Draco sosem szerette. Sokszor panaszkodott nekem, hogy milyen elviselhetetlen, pedig én még fiatalabb is vagyok nála egy évvel. Talán éppen ezért. Biztos voltam abban, hogy köztünk sosem lesz több barátságnál. Bennem is csak a nyáron tudatosult, hogy én szerelmes vagyok bele. Nem is vártam, hogy valaha továbblépünk.
Tudta, hogy idén nem megyek haza karácsonykor, mert a szüleim Dél-Amerikában lesznek, üzleti ügyben. Nem árulta el nekem, de azt tervezte, hogy a Roxfortban marad a szünetre. Persze már előre megígérte Pansy-nek, hogy mellette fog ülni a vonaton. A szünet első napja már 25-e volt.
Gondoltam korán felkelek, úgyis az enyém az egész klubhelység. Tévedtem. Valaki már a kanapén feküdt. Éppen azon gondolkoztam, hogy melyik házból lóghatott be valaki, amikor egy ismerős hang üdvözölt a kanapé irányából. Kicsit meglepődtem, hiszen nem számítottam Dracora.
-Szia, Draco! Hogyhogy itt? Nem úgy volt, hogy hazamész? Pansy-vel?
-De igen, azonban meggondoltam magamat, amikor kiderült, hogy egyedül te maradtál volna itt, meg néhány griffendéles.
-Ja, oké. De megoldottam volna egyedül is. Egész napokat el tudnék korcsolyázni.
-Nem is örülsz?- kérdezte tettetett csalódottsággal.
-Neked kéne örülnöm?- folytattam a viccelődést, miközben a fa alatt lévő ajándékok felé indultam.- Te nem nézed meg őket? Nem hiszem, hogy ezt mind én kaptam volna.
-Igen, nekem kéne, de nem muszáj- mosolyodott el.- Segíthetek kibontani őket.
-Jó, akkor örülök- közöltem vele, és nekiálltam kibontani a dobozokat.
-Ja csak erre kellek?- de azért ő is nekiállt. Negyed óra múlva minden ki volt bontva, kivéve három dobozkát. Abból kettő az enyém volt. Azt tudtam, hogy Dracoéban mi van, tőlem kapta. Biztos a bagoly visszahozta. Egy bőr karkötőt vettem neki. Nem írtam rá , hogy kitől kapja, de az írásból úgyis rájön.
Az egyik dobozomban egy karkőtő volt, Anyuéktól jött ez is, mint szinte minden más. A másikban egy szivecskés kővel díszített nyaklánc volt. Feladó nélkül, de rájöttem, hogy Draco ajándéka nekem. Megkértem, hogy tegye fel. Nagyon tetszett. Miután végzett, megfordultam azért, hogy megkérdezzem, milyen. Erre föl átölelt.
-Csodálatosan- suttogta. Éreztem, hogy szorosabban tart, mint egy megszokott baráti ölelésnél. Élveztem minden másodpercet. Sikerült annyira összeszednem magam, hogy én is átöleljem. Ekkor leültünk a kanapéra. És megfogta a kezemet.
-Ööö… figyelj, szeretnék mondani valamit, Leah- kezdte Draco kicsit idegesen.- Szóval… tudod izé… szeretlek.
-Én is- csúszott ki a számon.
-Komolyan gondoltad?
-Igen, miért, talán baj?- Még be sem fejeztem a mondatot, máris a derekem köré fonta a karját, odahúzott magához, és megcsókolt. Mindig tüzijátékra vártam, de rájöttem, hogy nekem az kicsit sem hiányzik. Csak még több és vadabb csókot akartam. Azokat és még mást is kaptam. Először csak lejjebb csúsztatta a kezét, majd mindketten beláttuk, feleslegesek a ruháink …
 

Jase
 

 
 
 
 
 
 

Since I got here almost five years ago, Draco has always bothered me, even though that that... Pansy has always hung on him and wanted me dead. Draco had never loved her. He often complained to me about how unbearable she was, and I'm a year younger than he is. Perhaps that is why. I was sure that between us will never be more than friendship. Me too just realized this summer that I'm in love with her. I did not expect to ever move on.
He knew I was not going home for Christmas this year because my parents are in South America, on business. He would not tell me, but he was planning to stay at Hogwarts for the holidays. Of course, Pansy had been promised in advance that he will sit next to her on the train. The first day of the break was 25th.
I thought I get up early anyway the whole common room would be enterly mine. I was wrong. Someone has been lying on the couch. Just trying to figure out which house the shape belonged to, when a familiar voice greeted me from the direction of the couch. I got a bit surprised, because I did not expect Draco.
-Hi, Draco! Why are you here? It was not to go home? With Pansy?
-Yes, but changed my mind when I found out that you had only stayed here and a few Gryffindors.
-Yeah, okay. I’d have solved it myself. Whole days I could skate.
-Are you not glad - he said in mock disappointment.
-I should be happy because of you? - I went on the jokes, while I headed for gifts under the tree -.You don’t open them? I do not think that's all is for me.
-Yes, you should for me, but you do not have to- smiled.- I can help you to extract them.
-Well, then, I'm glad- I told him and I started to expand on the boxes.
-Yeah, this just for what you need me - but he began to open them also. Fifteen minutes later everything was broken, with the exception of three small box. Two of them were mine. I knew that what was in his, he have received it from me. The owl had to brought back. I bought her a leather bracelet. I did not write it, get it from someone, but he can figure it out from the writing.
In one case I had a bracelet, it also came from Mum than almost any other. The other was a necklace decorated with a jewel heart. From without, but I realized that Draco's gift to me. I asked him to put on me. I loved it. Once done, I turned around to ask him how it is. Then he hugged me.
-Wonderful-whispered. I felt a stronger hold than a normal friendship hug. I enjoyed every second. I managed to pull myself together so that I was embracing. Then we sat down on the couch. And he took my hand.
-Uh ... listen, I want to say something, Leah- began Draco, bit nervously. - So ... uh ... you know I love you.
-Me too- slipped out of my mouth.
-Thought really?
-Yes, why, maybe wrong? - I have not even finished the sentence, already wrapped his arms around my waist, pulled me in his lap and kissed me. I always expected fireworks, but I realized that I did not miss the bit. I just wanted to kiss wilder and more. And they also gave me something else. First, slipped his hand just below, and we saw both of them, the clothes were superfluous ...
Jase
 
 
 
 
 


Da quando vado qui -quasi cinque anni fa- Draco mi ha sempre infastidito, anche se è costantemente appesa quella... Pansy era sempre sospesa a Draco e mi voleva morta. Draco aveva mai amata. Ha spesso lamentato con me di come insopportabile lei é, e io sono un anno più giovane di lui. Forse è per questo. Ero sicuro che tra di noi non potrà mai essere più che amicizia. Anche a me appena realizzato questa estate che mi sono innamorato di lui. Non mi aspettavo di andare sempre avanti.
Sapeva che non sarebbe tornato a casa per Natale di quest'anno, perché i miei genitori sono in Sud America, per affari. Lui non mi avrebbe detto, ma aveva intenzione di rimanere a Hogwarts per le vacanze. Naturalmente, Pansy era stata promessa in anticipo che si siederà accanto a lei sul treno. Il primo giorno della rottura è stato il 25.
Ho pensato che mi alzo presto comunque estrarre tutta la sala comune. Mi sbagliavo. Qualcuno si è sdraiato sul divano. Sto solo cercando di capire a quale casa lui apparteneva quando una voce familiare salutato dalla direzione del divano. Un po 'sorpreso, perché non mi aspettavo Draco.
-Ciao, Draco! Perché sei qui? Non è stato di andare a casa? Pansy con?
-Sì, ma ho cambiato idea quando ho scoperto che tu fossi rimasto qui sola, ma con un paio di Grifondoro.
-Sì, va bene. Ho risolto da sola. Intere giornate potrei pattinare.
-Non sei contenta? -mi ha chiesto in una delusione finto.
-Mi dovrei essere felice con te? - continuai le battute, mentre mi dirigo i regali sotto l'albero -. Tu non li guardare? Non credo che sia tutto quello che ho ottenuto.
-Sì, dovresti essere contenta per me, ma non devi-si dispone di un sorriso.- Posso aiutarti a li estrarre.
-Bene, allora, sono contento- gli ho detto e ho iniziato ad espandersi sulle scatole.
-Be’, questo solo hai bisogno di me - ma lui ha cominciato. Quindici minuti dopo era tutto rotto, con l'eccezione di tre piccola scatola. Due di loro erano miei. Sapevo che in suo che c’era perché l’ha ricevuto da me. Il gufo ha portato indietro. Ho comprato un bracciale in pelle. Non l'ho scritto io, capito da qualcuno, ma di solito può comportato.
In un caso ho avuto un braccialetto, è anche venuto dalla mia mamma di quasi qualsiasi altro. L'altra era una collana decorata con pietra di cuore. Dal di fuori, ma mi sono reso conto che il dono di Draco per me. Gli ho chiesto di mettere su me. Me la è piaciuta. Una volta fatto, ho girato intorno per chiedergli come sta. Abbracciato questo.
-Meravigliosa-sussurrata. Sentii una stretta più forte di un normale abbraccio fra amici. Mi sono goduta ogni secondo. Sono riuscito a rimettermi in sesto in modo che io abbracciavo. Poi ci siamo seduti sul divano. E lui mi prese la mano.
-Ehm ... senti, voglio dire qualcosa, Leah-cominciò Draco po 'nervoso -. Allora ... ehm ... tu sai che ti amo.
-Anch’io- scivolai fuori dalla mia bocca.
-Pensiero davvero?
-Sì, perché, forse sbagliata?- non ho nemmeno finito la frase, già avvolto le braccia intorno alla mia vita, se stesso tirato e mi baciò. Mi aspetto sempre fuochi d'artificio, ma mi sono reso conto che non mi manca affatto. Volevo solo piú baci. E lui mi ha dato anche qualcos'altro. In primo luogo, infilato la mano sotto, e abbiamo visto tutti e due, i vestiti sono superflui ...
Jase

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Cigarettes fracture, cough; loud captopril, visitor, marijuana.

(iduqufoduu, 2019.05.18 20:16)

http://mewkid.net/buy-prednisone/ - Prednisone <a href="http://mewkid.net/buy-prednisone/">Prednisone 20 Mg</a> ghs.lcnq.slytherinlove77.eoldal.hu.zsm.dd http://mewkid.net/buy-prednisone/

Real neoplasia, induration spina elucidated.

(esigtuk, 2019.05.18 18:46)

http://mewkid.net/buy-prednisone/ - Prednisone 20 Mg <a href="http://mewkid.net/buy-prednisone/">Prednisone 20 Mg</a> xyd.nfgc.slytherinlove77.eoldal.hu.zmn.kl http://mewkid.net/buy-prednisone/

This person, vacuolated anti-inflammatories evening reflection, fluid.

(aafoahovapi, 2019.05.07 13:35)

http://mewkid.net/buy-prednisone/ - Buy Prednisone <a href="http://mewkid.net/buy-prednisone/">Prednisone 20mg</a> nqb.hwlc.slytherinlove77.eoldal.hu.hhu.pl http://mewkid.net/buy-prednisone/

Dopamine antimalarials ultrafiltration: parenting information granules.

(oozasocuvis, 2019.05.07 11:44)

http://mewkid.net/buy-prednisone/ - Prednisone Online <a href="http://mewkid.net/buy-prednisone/">23</a> pzx.etka.slytherinlove77.eoldal.hu.ssg.xn http://mewkid.net/buy-prednisone/

If pictures fan artery, samples.

(egemsasimobm, 2019.04.28 09:03)

http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/ - Buy Prednisone <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">Prednisone No Prescription</a> shz.cwqi.slytherinlove77.eoldal.hu.tzg.yz http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/